SIKERES GYERMEKNAP!

E-mail Nyomtatás PDF
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Május 30-án immár második ízben rendezte meg gyereknapi rendezvényét a Sándorfalvi Civil Szövetség.
Rendezők voltak: Budai Sándor Kulturális Központ, Sándorfalvi Civil Szövetség.    A rendezvényt támogatta a Magyar Élelmiszerbank. Volt itt minden. Aszfalt rajzverseny, kézműves játszóház, meseszoba kicsiknek, és palacsinta-parti. Felnőttek és gyerekek jót nevettek a Grimm – Busz Színház „Őskor a Hőskor” című mesejátékán. A mintegy 360 gyermek és felnőtt 9 órától folyamatosan érkezett rendezvényünkre.
A szervezők nagy örömmel fogadták a gyerekeket, azonnal bevonták őket a különféle programokba. Nagy sikere volt a kézműves játszóháznak, ahol az óvónénik segítettek gyöngyfűzésben, papírhajtogatásban, forgók készítésében.
Köszönet mindazoknak, akik a szervezésben, és lebonyolításban segédkeztek.
 

                                                                                  Sipos György

                                                                               Civil Szövetség elnöke

 

 

Napi vicc


Adó 1%,  Adó1%, adóegyszázalék, egyszázalék
A site hozzáadása a KedvencekhezAz oldal hozzáadása a KedvencekhezOldal megosztásaOldal elküldése emailkéntOldal nyomtatásaOldal mentése PDF fájlként
Back to Top

NETre KÉSZ-2008

A program a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával, az eMagyarország Program keretében valósult meg. 

Googe kereső

Google

Események



 nov   December   jan

HKSCPSV
   1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Julianna Willis Technology

Szavazások

Hogy tetszik Önnek az új designe?