Hiba
  • Hiba történt a hírcsatorna adatainak betöltésekor.
Címlap Hírek Cikkajánló Várossá pályázták Sándorfalvát

Várossá pályázták Sándorfalvát

E-mail Nyomtatás PDF
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Sándorfalva várossá nyilvánításának pályázatát Volford László, a Step & Vals Consulting Kft. ügyvezetoje és társa, Katona Ildikó írta. A Szegedhez közeli települést augusztusban várossá avatták, akárcsak Abádszalókot és Kemecsét – szintén Volfordék pályázatának köszönhetoen. Mindez még csak az idei esztendo elso felének mérlege. Idén 15 település várossá nyilvánítását szentesítette aláírásával a köztársasági elnök, közülük három aspiráns pályázatát – Sándorfalváét, Abádszalókét és Kemecséét – a szegedi Step & Vals Consulting Kft. dolgozta ki, eredményesen. A pályázatírással, projektmenedzseléssel, térség- és településfejlesztéssel, üzleti tervek készítésével foglalkozó társaság két vezetoje, Volford László és Katona Ildikó eddigi munkáira ezek a sikerek tették fel a koronát, a szakma már rájuk is ragasztotta a városcsináló jelzot. Volford László elmondta, egy ilyen, a Belügyminisztérium által kiírt pályázatban, amelyet a KSH megyei igazgatója, valamint a helyi közigazgatási hivatal vezetoje lát el kézjegyével, „nem lehet lírázni".

Sándorfalva készült a várossá válásra, már 2004-ben is beadtak egy pályázatot, ám akkor a csatornázás hiányosságaira hivatkozva elutasították. Idén újra pályáztak, és ezúttal sikerült. Volfordék Csongrád megyét már úgy ismerik, mint a tenyerüket, hiszen ok készítették el többek között Csongrád kistérség operatív programját, a szentesi ipari park pályázatát, Szegeden a Kálvária ipari parkét, a biotechnológiai innovációs központ megvalósíthatósági tanulmányát.

Egyik munka hozza másikat és egyik eredmény a másikban hasznosítható. Mielott például Sándorfalva a városra válásra aspirált, a település rövid- és középtávú fejlesztési terve a Volford-muhelybol került ki. Az SZBK számára készült biotechnológiai tanulmány a mai Biopoliszban él tovább. Abádszalók pedig azért látta el újabb megbízással a szegedi kft.-t, mert korábban Jász-Nagykun-Szolnok megye marketing stratégiájának kidolgozásában vettek részt.

S hogy miként készül el egy településfejlesztési pályázat? A Step & Valsnál az a gyakorlat, hogy az anyaggyujtéshez kitelepülnek a helyszínekre: ott interjúkat készítenek, megbeszélésekre járnak, igyekeznek együtt élni és lélegezni az adott településen élokkel, ráérezni a szellemiségre, az adottságokra és a lehetoségekre. Eközben alakul ki az a jövokép, amelybe bele lehet kapaszkodni. Katona Ildikó elmondta, az a tapasztalat, hogy a nagyobb lélekszámú települések az eloremenekülést választják, ezért olyan fontos számukra a várossá válás, a városi rang. Még ha anyagi vonzata nincs is a címnek, úgy vélik, meglévo minták alapján, hogy a befektetok szívesebben mennek a városokba, mint a falvakba.

Sándorfalvára visszatérve a két szakérto kifejtette: a település Szegedhez való kapcsolata megváltozik a jövoben, amibol a nagyváros is profitálhat. Az, hogy Szeged közvetlen közelében urbanizált települések találhatók, emeli a Tisza-parti város rangját.
Forrás: Délmagyarország  
 

Napi vicc


Adó 1%,  Adó1%, adóegyszázalék, egyszázalék
A site hozzáadása a KedvencekhezAz oldal hozzáadása a KedvencekhezOldal megosztásaOldal elküldése emailkéntOldal nyomtatásaOldal mentése PDF fájlként
Back to Top

NETre KÉSZ-2008

A program a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával, az eMagyarország Program keretében valósult meg. 

Googe kereső

Google

Események



 febr   Március   ápr

HKSCPSV
   1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Julianna Willis Technology

Szavazások

Hogy tetszik Önnek az új designe?