Hiba
  • Hiba történt a hírcsatorna adatainak betöltésekor.
Címlap Hírek Cikkajánló Kakas Béla kihívásai

Kakas Béla kihívásai

E-mail Nyomtatás PDF
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Tizenkét évvel ezelott telepedett le Sándorfalván a város új polgármestere, Kakas Béla. Az 55 éves, négygyermekes vállalkozó úgy véli: számára kihívás és testhezálló feladat megálmodni egy várost, a példaképeket szem elott tartva. Kakas Béla 12 éve költözött Sándorfalvára. Sokáig csak vállalkozásaival foglalkozott, 2003-ban az egykori varroda épületét felújította, s beköltöztette kovácsoltvas tárgyakat gyártó üzemét.

Néhány hónappal ezelott úgy gondolta, egy jó, megvalósítható, a város fejlodését elosegíto programmal kész eloállni, ezért indult a tavaly városi rangra emelt Sándorfalva polgármesteri címéért. Az utóbbi négy hónapban a Városunk Jövoje Egyesület vezetojeként rendezett közéleti klubot, ahová szakértoket hívott meg. Ezeken a találkozókon keresték, kutatták a fiatal város jövobeni útját az Európai Városok Chartájának fobb szempontjai alapján.

– Szakértokkel együtt 15 éves fejlesztési programot készítettünk – mondta a polgármester. – Úgy látom, a város a turisztikai ágazatban lehet sikeres. Példaképeim: Kistelek és Mórahalom, a helyi vállalkozóknak a beruházások adhatnak munkát. A strand fejlesztése, a tanyai turizmus és a turisztikai szolgáltatások révén Sándorfalván javulhat a munkanélküliségi ráta, amely most a megyei átlag körül van.

Szorgalmazza az új polgármester, hogy a helyben megtermelt mezogazdasági termények felvásárlását és értékesítését is oldják meg helyben, ezzel például a sándorfalvi kiváló minoségu mézet védve a távol-keleti áruval szemben. Iskolapélda erre a mórahalmi sikeresen muködo Mórakert szövetkezet.

Kakas Béla vallja: a város a fiataloké is. Szeretné megvalósítani Sándorfalván a görkoris esték programot – a sport nem áll távol tole, hiszen 8 és 11 éves gyermekével rendszeresen biciklizik, korcsolyázik. Szentelne teret a kultúrának: az egyik belvárosi épület kertjében nyári színházi eloadásokat, koncerteket tervez. A zene barátja is, hiszen dobol, s az általa muködtetett üzem épületét pedig ifjúsági házzá alakítaná. Hisz a nép nemzetépíto erejében és bölcsességében. Ha ez értékteremto akarattal párosul, Sándorfalva hosszú távú fejlodése biztosított egy élheto, szeretheto, fiatal városban.
Forrás: Délmagyarország  
 

Napi vicc


Adó 1%,  Adó1%, adóegyszázalék, egyszázalék
A site hozzáadása a KedvencekhezAz oldal hozzáadása a KedvencekhezOldal megosztásaOldal elküldése emailkéntOldal nyomtatásaOldal mentése PDF fájlként
Back to Top

NETre KÉSZ-2008

A program a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával, az eMagyarország Program keretében valósult meg. 

Googe kereső

Google

Események



 febr   Március   ápr

HKSCPSV
   1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Julianna Willis Technology

Szavazások

Hogy tetszik Önnek az új designe?